|
Témaindító hozzászólás
|
2016.06.30. 21:06 - |
Hazel Pierce és Amelia Leah Wilson |
[4-1]
Leah újabb kedves mosollyal nyugtázta, mikor a lány belement a  közös terepbe; megkapta, amit akart, legalábbis egyelőre az ígéretet, hamarosan a többit is, nem volt miért felhúznia az orrát meg grimaszokat vágni, mint ahogyan hajlamos volt rá.
A Wondert ért dicséretre már jóval őszintébben mosolygott, nem bírta megunni ezeket a lovára tett megjegyzéseket, akárhányszor ilyesmit hallott, elöntötte a büszkeség. Megsimogatta a mén nyakát, aki jelenleg nem igazán méregette a pejt és (egyelőre) nem is próbálta megmutatni neki, hogy ő itt az atyaúristen; valószínűleg érezte, mire készül Leah, és igyekezett minden erejét összeszedni a terepre, mindketten imádták azokat a bizonyos "ahogy a csőből kifér" vágtákat a hosszabb, erre alkalmas szakaszokon.
- Köszi, a tiéd is szép - viszonozta a bókot, elvégre ő sem annyira szörnyű, mint amilyennek látszik. És amilyennek hiszik. Bár valóban főleg az érdek vezérelte egyelőre, de a Hazelként bemutatkozó lány nem irritálta őt, azokkal az emberekkel pedig, akiknek maga a jelenléte nem idegesítette, néha még hajlandó volt kedvesnek is lenni.
- Leah Wilson - mutatkozott be ő is, és igyekezte megjegyezni a másik lány nevét, hozzácsatolni az arcához, hátha még szüksége lesz rá. Egy ilyen után kellemetlen lenne nem emlékezni rá, Leah pedig szerette a nevükön szólítani az embereket; egyszerű pszichológia, az emberek szeretik, ha valaki a nevükön szólítja őket és általában könnyebben meg is kedvelik az illetőt. - Örvendek - tette hozzá, közben felvette a szárakat.
Wonder egyből reagált, megemelte a fejét, az eddigi laza tartásból kihúzta magát és kicsit meghajlította a nyakát, Leah biztosra vette, hogy ha tudná, fel is fújná magát, mint egy sziámi harcoshal, minimum. Wonderwall egyébként sosem balhézott össze más lovakkal, amikor ő rajta ült, vagy csak vezette, csupán szerette megmutatni, hogy ő bizony egy erős, izmos mén, és jobb lesz, ha mindenki rá figyel.
- Nyugodtan melegíts be, aztán szólj, ha készen vagytok - indította el a fekete arabot lépésben. - Talán nem is baj, ha előtte kicsit a pályán dolgoznak együtt - tette hozzá, mielőtt olyan távol kerültek volna egymástól, hogy meg kelljen emelnie a hangját.
Fél kört mehettek talán, mikor elindította Wondert ügetésbe, a ló egyből reagált és kellemes tempóban indult meg. Kétszer lovagolt vele egészlovardát, majd a pálya felső és alsó részén is egy-egy nagykört, közben mindig figyelt Hazelre is, mikor akar indulni a lány. |
 Hazel nem kelt túl korán ma sem, kényelmesen elkészült, és elindult a lovardába. Valamikor nyolckor érkezhetett meg, kényelmesen rendbe tette Coyote bokszát, aztán a lengyel sportló mént is. Pár napja nem járt most Silent Flamesben, nem igen volt ideje ellátogatni a lovardába, de most pótolni akart mindent, amit kihagyott. Úgy döntött, hogy a gyakorlópályán szépen bemelegítenek, aztán majd kimennek egy kicsit terepre, mozogni, levegőzni, meg persze lejtőnek felfelé erősíteni. Már az istállóból kilépve felpattant Coyote hátára, és szépen lassan lépésben indultak el a pálya felé, ahol már volt egy másik lovas az érkezésükkor. Coyote mindig változóan reagált a többi lóra, általában meg volt a ménekkel el is ugyan úgy, mint a kancákkal, ám néha hirtelen úgy döntött, hogy nem tűri a békességet és mindenképpen akar csinálni valami rendbontást. Bár Hazel eddig mindig vissza tudta ilyenkor fogni, azért élt benne a kétség, hogy egy nap majd nem fog menni. Mély levegőt vett, és megpaskolta a ló nyakát, majd leszállt a nyeregből, hogy biztonságosan kinyithassa a kaput, aztán mikor becsukta, visszaült. Már épp el akart indulni vele ismét, mikor a szeme sarkából meglátta, hogy a lány és az arab telivérje felé tartanak. Csak most nézte meg őket jobban, a fekete mént és az elegáns lovasát.
- Szia - köszönt mosolyogva Hazel - De nagyon szívesen, én is oda indultam, csak gondoltam bemelegítek kicsit előtte, ha Coyote meglátja, hogy az erdő vagy a dombok felé indulunk, nincs megállás - nevetett halkan, miközben megvakarta a ló nyakát - Nagyon szép lovad van - mosolygott az ismeretlen lányra, aztán eszébe jutott, hogy még be se mutatkozott - Ó, bocsáss meg, Hazel vagyok, örvendek. |
Leah nem akarta estig váratni Wonderwallt az edzéssel, mert bár a telivér levezethette volna energiájának egy részét a legelőn is, Leah sokkal jobban szerette, ha már a délelőtt folyamán lemozgatja egy kicsit. Vagy nagyon, attól függött, éppen készültek-e versenyre vagy pihentette-e a lovat.
Sok időt fordított rá, hogy teljesen lecsutakolja Wondert, szerette, ha a fekete ló csillog-villog és egyetlen aprócska porszem sem marad rajta, hiszen még azt a kicsit is meg lehetett látni egy ilyen sötét árnyalaton. Azért is szentelt ennyi időt a felkészítésre, mert ez a procedúra számukra egy közös ráhangolódást jelentett, Leah feje is teljesen kitisztult és csak a lovára koncentrált már.
A pályán húzta meg a hevedert, aztán lehúzta a kengyeleket és fellendítette magát a nyeregbe, közben Wonder izgatottan horkantott, de nem mozdult, már egy ideje megtanulta, hogy nem indul el, amint Leah félig felhúzta magát.
Megveregette lova nyakát és egyelőre a szár legvégét fogva léptetett ki a jelenleg üres pálya szélére, Wonderwall tempósan lépkedett és bár nem forgatta a fejét, Leah tudta, hogy egyelőre még a környezetükre is figyel; milyen hangok szűrődnek ki az istállóból, milyen szagot hoz erre a szél, mi bújhat hirtelen elő a gyakorlópálya mellett felejtett talicskából.
Már éppen rövidebb szárakat fogott, mikor újabb lovas érkezett a pályára. Először a nagy hókás pejt vette szemügyre, közben Wonder némileg felfújta magát, jobban behajlította a nyakát és hangosan prüszkölt egyet. Leah tekintete a lovasára vándorolt, már látta párszor, de sosem beszéltek még és a nevét sem tudta volna felidézni. Egyébként sem volt jó a nevekkel, csak azt jegyezte meg, akiről úgy vélte, később még szeretne kezdeni vele bármit is. Nos, ez a lány nem ilyen volt, de ki tudja, talán most mégis ő a megfelelő személy.
Melléjük lovagolt és megállította pár lépésre a másik lótól Wonderwallt, aki fülét hegyezte és lejjebb engedte a fejét, mikor hosszabb szárat kapott.
- Szia - mosolygott a legkedvesebb mosolyával Leah a lányra. Korabeli lehetett, talán valamivel fiatalabb, nehéz lett volna megállapítani. Egy korosztály, az biztos. - Pont valaki olyat kerestem, aki itt lovagol már egy ideje - folytatta továbbra is mosolyogva. - nincs kedved kijönni terepre? Még nem nagyon ismerem a környéket, és nem akarok estig csatangolni, csak mert eltévedek - tűrt egy lófarokba fogott hajából kiszabadult tincset a füle mögé, várakozóan nézett a lányra, hátha végre talált valakit a célra. |
Hazel Pierce és Amelia Leah Wilson |
[4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
közös terepbe; megkapta, amit akart, legalábbis egyelőre az ígéretet, hamarosan a többit is, nem volt miért felhúznia az orrát meg grimaszokat vágni, mint ahogyan hajlamos volt rá.
Hazel nem kelt túl korán ma sem, kényelmesen elkészült, és elindult a lovardába. Valamikor nyolckor érkezhetett meg, kényelmesen rendbe tette Coyote bokszát, aztán a lengyel sportló mént is. Pár napja nem járt most Silent Flamesben, nem igen volt ideje ellátogatni a lovardába, de most pótolni akart mindent, amit kihagyott. Úgy döntött, hogy a gyakorlópályán szépen bemelegítenek, aztán majd kimennek egy kicsit terepre, mozogni, levegőzni, meg persze lejtőnek felfelé erősíteni. Már az istállóból kilépve felpattant Coyote hátára, és szépen lassan lépésben indultak el a pálya felé, ahol már volt egy másik lovas az érkezésükkor. Coyote mindig változóan reagált a többi lóra, általában meg volt a ménekkel el is ugyan úgy, mint a kancákkal, ám néha hirtelen úgy döntött, hogy nem tűri a békességet és mindenképpen akar csinálni valami rendbontást. Bár Hazel eddig mindig vissza tudta ilyenkor fogni, azért élt benne a kétség, hogy egy nap majd nem fog menni. Mély levegőt vett, és megpaskolta a ló nyakát, majd leszállt a nyeregből, hogy biztonságosan kinyithassa a kaput, aztán mikor becsukta, visszaült. Már épp el akart indulni vele ismét, mikor a szeme sarkából meglátta, hogy a lány és az arab telivérje felé tartanak. Csak most nézte meg őket jobban, a fekete mént és az elegáns lovasát.